
Négy éves voltam, amikor egy vasárnapi ebédre, délelőtt megérkezett a nagymamám és meglátott engem, ahogyan perui indián zenére táncolok-forgok-pörgök a szoknyámban. Hirtelen a szájához kapott és felkiáltott: ,,Hogy ez a kislány nem szédül el?! "
Mit tegyek? Már négy éves korom óta arról álmodoztam, hogy egyszer eljuthatok Dél-Amerikába, hogy találkozhassak azokkal az indiánokkal, akik számára oly kedves a Vadon Világa.
Hálás vagyok az összes andoki zenésznek, akiket 27 évig hallgathattam, mert zenéjükkel erősítették szívemben az elhívást és az elköteleződést álmaim megvalósítása-, és önmagam iránt.

Az én anyám, egy virágoskert közepén nőtt fel a Nap és a Hold vad virágaként.
Egy nagyon különleges kapcsolat fűz hozzá, ő inspirált utam kiválasztásában.
Már kislány koromban elhatároztam, hogy felnőttként nekem két foglalkozásom lesz. Az egyik az anyaság, mert annyira csodáltam Édesanyámat, ahogyan meg tudta élni az anyai szerepnek minden árnyalatát.
Teret adott, hogy úgy nőhessek fel, mint a piros Pipacs a mezőn, az Égbolt és a Föld ölelésében, a Nap sugarában, az eső nedvében és a szellő illatában.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy sosem kaptam fakanállal a fenekemre, mert egyszer mégis csak kijutott nekem ez az élmény.
Mégis tiszta szívemből mondhatom, Ő tőle sok JÓSÁG, KEDVESSÉG és SZERETET származik, ami az Élet legértékesebb alapját kell, hogy képezze, amikor gyermek a gyermek.

Egyet biztosan tudtam,mégpedig azt, hogy sosem akartam bölcsődében dolgozni. Miután felvételt nyertem az egyetemre, ezt már az első évben közöltem a tanárommal.
Erre azt a meglepő választ kaptam, hogy tudom Johanna, én sem ezért lettem kisgyermeknevelő. De azért ne ezzel kezd majd a záróvizsgádat.
Aztán erre mind a ketten nevettünk.

Éreztem, hogy valami nem elég.
Az első bölcsődei évemben kezdtem felfigyelni arra, hogy egyénenként változóan, a szülő-gyermek kapcsolatot különböző okoknál fogva nehézségek terhelik/terhelhetik.
Egyre többször fordultak felém a szülők segítséget, támogatást kérve nehézségeik megoldásához. De éreztem, hogy a hozott témák, kérdések, már jóval kisgyermeknevelői kompetenciámon túl haladnak.
Én magam is segítségért fordultam korábbi tanáromhoz, akinek biztatására elvégeztem az Integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensi képzést.
Az integrált szülő-kisgyermek konzulens a kora- és kisgyermekkor időszakában segít feltárni a különböző kapcsolati nehézségeket, regulációs zavarokat; a családi egyensúly visszaállításánál nyújt támogatást.
Az Integrált szemlélet több tudomány terület módszerének ötvözését jelenti.

Kisgyermeknevelő, konzulens... valami még hiányzott.
Édesanyám varázslattal nevelt fel engem. És ezt nem találtam a korábbi egyetemi képzéseimen. A varázslatot kerestem.
Így csöppentem bele Boldizsár Ildikó Metamorphoses-meseterápiás képzésébe.